A Budapesti Operettszínház legösszeszokottabb párosa Janza Kata és Szabó P. Szilveszter. 12 éve "gyűrik egymást" a színpadon. Nem fél szavakból értik egymást. Egyetlen rezzenésből érzik, mit szeretne a másik. Több száz Elisabeth előadáson vannak túl, s bár most a szériának jövő májusig vége, már javában készülnek egy új darabra. Minden "házasságban" jó a megújulás… Szakcsi-MP Sziámi-KERO® Szentivánéji álomjában megint egy pár lesznek. A tündérduót alkotják, Titániát és Oberont. Ráadásul a darab rendezője ezúttal is KERO® - Kerényi Miklós Gábor. A csillagok állása tehát most is több mint kedvező. Ám arra a kérdésre, hogy párosuk mitől olyan működőképes, egyikük részéről sem születik hirtelen és határozott válasz. Azt mondják, elveszne a varázslat, ha ezt meg tudnánk fogalmazni, s szavakba önteni.

J. K.: - Azok a nézők, akik egy tucat éve figyelnek minket, mondják, valami ősi szövetség van Szilveszter Halálja és az én Elisabeth-em között. Ez az egész előadás egy misztérium nekünk, ami újra és újra előbukkan. Már vagy hatszor eltemettük a produkciót, majdnem idén is, s megint játsszuk majd. Olyan varázslat ez, ami megáll a saját lábán…

 SZ. P. SZ.: - Az Elisabeth azon kevés darabok egyike, amit díszlet és jelmez nélkül is le tudnánk játszani. A lényeg itt a mi kettősünkön van, ahogy Elisabeth és a Halál civakodik, vágyakozik a másik iránt, majd egymáséi lesznek. Sok nézőtől hallottuk, nem tudják eldönteni, most tényleg a mi kettőnk harcát látják vagy egy előadást… Iszonyatos erő van mindkettőnkben az előadás során - ha ezt nem engednénk szabadjára, akkor meghazudtolnánk magunkat. S mindig többet és mást akarunk megmutatni estéről estére. Ez sikerül is, hiszen a darabon belül sok mindent meg tudunk engedni: mást húzunk alá, más érzelmi fröccsenet jön elő.

Persze 12 év alatt ők maguk is formálódtak. Volt házasság, válás, gyerekszületés - s a valós élet néha keresztezte is a színpadit. Egy valami viszont nem változott: az egymáshoz való viszonyuk, az, hogy a közös pontokat nem kell keresniük. Azok eredendően ott vannak mindkettőjükben.

J. K.: - Iszonyatosan szerencsésnek érezzük magunkat. Soha nem kell dolgoznunk azért, hogy megtaláljuk egymást. Nálunk az az origo, hogy alapból ott vagyunk egymásban. Innen kezdődnek a plusz pillanatok. Hogy egy tucat esztendő után is új érzelmeket, kiemeléseket, zenei pontokat, mondatokat, rezzenéseket, hangsúlyokat találunk az előadásban. Mindeközben a titokból nem vész el semmi. Soha nem éreztem még ilyet…

Igazi rituálék is születtek az évek, évadok során részükről. Amikor az Elisabeth ment, sokáig nem találkoztak előadás előtt - először a színpadon látták egymást aznap. Mára már picit lazultak. Néha összefutnak a fodrásztárban… De civilkedés továbbra sincs, "Gyere, igyunk meg egy kávét!" - invitálás elképzelhetetlen számukra. Alkalomadtán még sportot is űztek ebből…

Kétségtelen, szerencsés találkozás az övék. De, azt mondják, a csillagok állása is jó volt 1996-ban, amikor a Szegedi Szabadtéri Játékokon először színpadra került az Elisabeth. Ahogy mondják, már anno minden klappolt Sylvester Lévay zeneszerzővel, s a rendezővel, Kerényi Miklós Gáborral. Egyetértenek, amikor bementek a szereplőválogatásra, mostani igazgatójuk megérzett valamit, amit aztán a színpadi próbák során fel is fedezett bennük.

J. K.: - Második szereposztás voltunk akkor. De úgy alakult, hogy nem csak kispadoztunk, s néztük, mit csinálnak a többiek. Kerényi Miklós Gábor nem megcsinálta velünk ugyanazt, hanem kihozott belőlünk valami mást. Nagyon nagy elismerés volt nekünk, hogy más hangsúlyokkal, a mi kettősünkkel is megszületett egy Elisabeth című produkció...

SZ. P. SZ.: - Más megszülni és felnevelni egy gyereket. Mi ott voltunk a születésnél, de aztán Kerényi Miklós Gábor gyakorlatilag pengeélre állt velünk, s minden szélsőségen át engedte nekünk, hogy fedezzük fel magunkban ezt az egészet. Bezárt minket egy dobozba - díszletek, jelmezek, kellékek közé, s létrejött az, amit ma Elisabethnek hívunk. Ösztöndarab ez. Mindannyian benne vagyunk.

S hogy ez a szerencsés találkozás nem egy alkalomra szólt, bizonyítja, hogy most, a Szentivánéji álom worldmusical próbái során is ők hárman nagyon jó katalizátorai egymásnak. A közös hullámhossz órákat spórolt meg nekik a mű kielemzésekor, heteket pedig a színpadra állításkor. Anno, 1996-ban a két színész megtanulta a szakzsargont, amit most már nem csak alkalmazni tudnak, hanem egyetlen rövid rendezői instrukció hatására is teljes érzelmi és fizikális kiteljesedésük. S hogy Janza Kata és Szabó P. Szilveszter játssza Titániát, illetve Oberont, az gyakorlatilag a fogantatáskor eldőlt. Akkor, amikor felmerült az ötlet, Szakcsi Lakatos Béla zenéjével készüljön modern változat Shakespeare darabjából.

SZ. P. SZ.: - A mi kettősünkre írta át Müller Péter Sziámi és Kerényi Miklós Gábor a tündérpár szerepét. Hálásak vagyunk ezért. Persze, a Szentivánéji érzelemvilága nincs messze az Elisabeth-étől - már ami a mi szerepünket illeti. Azt szoktuk mondani, ott folytatjuk, ahol Sylvester Lévay musicalje véget ér. A Halál elviszi tornyába Elisabeth-et - mi pedig a túloldali ajtón kijövünk, mint Titánia és Oberon.