Kocsák Tibor és Miklós Tibor darabja nem először kerül színre a Madách Színházban. 2002. március 22-én Szerednyey Béla rendezői debütálásaként már egyszer sikert aratott.

A színház vezetése és a darab alkotói úgy látták, hogy itt van az ideje a felújításnak. A szokásosnál rövidebb - mindössze néhány napot felölelő - próbaidőszak után ismét színpadra állították az orosz klasszikusból készült darabot. Mivel felújításról van szó, változtatás viszonylag kevés helyen történt. A színpadkép, a rendezés nem sokban tér el a hat évvel ezelőttiektől, sőt a szereplők nagy része is ugyanaz maradt.

A darabról

Az Anna Karenina stílusa eltér a manapság megszokott, könnyed, cukormázas darabokétól, ám ennek ellenére, vagy talán éppen ezért hatalmas sikert aratott a Madách Színház közönsége körében az októberi bemutatót követő néhány előadáson.

A történet középpontjában Anna áll, aki azt hitte, szereti férjét Karenint, egészen addig, mígnem találkozik Vronszkij gróffal, és szerelmük kedvéért feláldozza családját, gyermekét és jóhírét. Kevés a musicalirodalomban az olyan női főszerep, aki egyszerre erős és mégis törékeny, határozott és mindazonáltal sebezhető is.

A szereplők

Ez a szerep mindenképpen kihívás, de Polyák Lilla tökéletesen megoldotta feladatát. Amellett, hogy nagyszerűen énekelte el a nehezebbnél nehezebb dalokat, teljesen betöltötte a színpadot, és nagyszerűen mutatta be Anna útját az anyától és feleségtől a társaságból kitaszított, megtört szeretőig. A partnerei sem voltak kevésbé kitűnőek. Sasvári Sándor és Miller Zoltán méltóak voltak a főszereplőhöz és mindketten képesek voltak karaktereik több oldalát bemutatni, hiszen a jellemek és emberek nem csupán fekete-fehérek, jók és rosszak, hanem esendőek, néha hibáznak, mégis szerethetőek tudnak maradni.

A mellékszereplők is maradandót tudtak nyújtani, közülük is kiemelném Barát Attilát, Haffner Anikót és Juhász Rózát, akiknek megható játéka és tiszta hangja mindenképpen emlékezetes marad.

Rendezés és díszlet

A rendezés különlegessége, hogy díszlet tulajdonképpen minimális mértékben jelenik meg, csupán jelzésértékű. A határokat, a falakat a lelógó függönyök adják, a legszükségesebb berendezési tárgyak szerepelnek a színpadon. Első ránézésre talán furcsának tűnhet ez a megoldás, de a megfelelően kitalált és kivitelezett váltások inkább hozzátesznek a mű élvezetéhez és értékeléséhez.

Az biztos, hogy a díszlet - vagy annak hiánya - nem vonja el a figyelmet a zenéről és szövegről, ami Kocsák Tibor és Miklós Tibor keze munkáját dicséri. Mindenképpen egy nagy volumenű műről van szó, mely illik a regény sokoldalúságához. Ha csupán becsukott szemmel élvezhetném a zenét, akkor is teljes élményben lenne részem.

A szereplők és a cselekmény sokszínűsége, mélysége és magassága mind tetten érhető a zenében és természetesen a szövegben is. Ez lenne azon kevés musicalek egyike, melyet sokszor meghallgatnék otthon, ha olyan szerencsések lennénk, hogy megjelenne valamilyen adathordozón.

Talán kevesen tudják, de 1992-ben, New Yorkban is színpadra tűztek egy Anna Karenina musicalt (Peter Kellog szövegével és Daniel Levine zenéjével). A mű mindössze 46 előadást élt meg a Broadway színpadán. Kívánom a Madách Színház csapatának, hogy ez a feldolgozás sokszorosan szárnyalja túl mind sikerben, mind előadásszámban az amerikai változatot és saját várakozásaikat.