A műfaját tekintve úttörő musical spanyol, román, török, cigány, indiai hangzásokat, és pop, rock, jazz, sőt klasszikus zenei motívumokat is tartalmaz. Sziámi és Szakcsi szerint a jövő csak a különböző zenei irányzatok összekombinálása lehet. Igen, egyszer igazuk lesz, de amit nyertünk a réven, szinte elveszítettük a vámon. Egyik hangulatból a másikba hirtelen csapódva, meglepő módon, hiába az igényes zene és a hibátlan előadásmód, ha a műfajnak még ott van a tojáshéj a fenekén, egyszerűen fogalmazva fülidegennek érezzük. Ámbár harmadik-negyedik hallásra már ismerősen csengnek a dallamok, de vajon hány néző szán ennyi energiát és időt a darab megismerésére?!

Egy musical esetében talán nem szerencsés, ha elvonja a néző figyelmét a fénytechnika, jelmezek, díszletek, sminkek, akár még a prózai részek is, hiszen voltak valóban húzós poénok.

Nagyon sajnálni való, hogy a darab nem Oberon és Titánia kettősén nyugszik, hanem a szerelmi kvartett négy tagján, akik mint megtudtuk, végeláthatatlan ideig tudják kergetni egymást az erdőben. Szintén furcsa fordulat, hogy Vackor és társulata mondhatni oly mértékben retardált, hogy még Bereczki Zoli, ismertebb nevén BeZo hosszadalmas haldoklási jelenete sem növelte meg az összintelligencia-hányadosuk gyökét.

Ellenben a színészi játék, a felkészültség, a hangzás, a látvány kifejezetten gyönyörködtető. Ahogy azt megszoktuk, Szabó P. Szilveszter profizmusa, magabiztos, kiforrott játéka hasít - persze Janza Kata remek párja ebben -, így Oberon és Titánia kettőse megnyugtatóan ölben tartja a darab egész lefolyását. Bár kétségbeejtően keveset vannak színen, mégis a 2 óra 40 perces darab végén tőlük kapunk egy olyan kegyelmi pillanatot, amiért érdemes várni.

Dolhai Attila Lysandere természetesen hibátlanul énekel, míg Vágó Detti Hermiája is. Peller Anna egészen újfajta szerepbe került, és hozza is. Párja Szabó Dávid, szintén élvezetes játékot tud nyújtani, sok van abban a fiúban, főleg tehetségből. Kerény Miklós Máté pedig egész egyszerűen megment mindent, amit lehet itt, ahogy félszavakkal mondjuk: elcipeli a darabot a hátán. És zseniálisan csinálja. Megkapta azt a szerepet, amit úgy játszik, hogy ő térdig koptatja a lábát, mi pedig aláhanyatlunk. A koponyaalapi csonttörés kockázatával emeli fel az ember a szemét az ég felé, hogy hálát adhasson azért az élményért, amit ez a fiú ki tud hozni ebből a szerepből. Rónai Andris - aki a megnőtt kis Mozart - tehetségét, gyönyörű balettos mozgását csodálhatjuk többször is. Amit csinál, az hibátlan. Mi lehet még belőle?

A jelmezek nagyon látványosak, de a tündérek úgy cakkumpakkk mind feketék. Nem tudni miért nem lehetett ebben a mesében - merthogy ugye nemcsak worldmusical, hanem kicsit mese is - a tündéreket külcsíny ügyileg egy kicsit könnyedebbre venni. A többi szereplő jelmeze már annyira nem varázsolt el. A díszlet kellemes, ötletes, eredeti.

Kíváncsian várjuk, hogy maguk a nézők mennyi bizalmat szavaznak a világ első worldmusicaljének, valóban hosszú évekig sikerrel futó darab marad-e. Én abban bízom, hogy igen. Nagyot alkottak, talán túl nagyot is, lehet, hogy ennyi az össz probléma.